A szimfónia szó a görög 'együtthangzás' szóból származik. Az ókori zene a konszonáns, jól hangzó hangközt, az oktávot illette ezzel a 'jól hangzó' jelzővel. (Disszonáns=széthangzó, kellemetlen, feloldást váró.)
Egy barokk mű részlete, a 13. tétel címe
Pifa (Pastoral Symphony) Ki a zeneszerző?
Egy másik zeneszerző közismert
kantátája is szimfónia elnevezésű tétellel kezdődik.
A klasszikus szimfóniák közül jól ismerjük Joseph Haydn
94. számú szimfóniájának II. tételét,
a
104. szimfónia I. tételét.
Mozarttól ismételjük át a
nagy g-moll szimfónia első tételét (K 550),
Szimfónia (gör.: symphonia [szünfoné, szünfonia = együtthangzás, összhang], ol. sinfonia, ném. Symphonie), az ókori görög zenében általában konszonáns hangközt, speciálisan az oktávát jelenti; a rómaiaknál egy hangszernek neve, mellyel oktávákban kisérték az éneket (Schilling: Encyklop. d. gesamten mus. Wissenschaften 1840). Hasonló értelmű a Kr. u. 7. század symphoniaci elnevezése, mellyel a pápai énekkar gyermek-énekeseit jelölték; ezek a fiuk a mélyebben éneklő férfiakat a felső oktávában kisérték. Az ókori asszír-babiloni kultúrában a Sz. név dudaszerű hangszert (görög források szerint symphoneion) jelentett. Hasonlóképpen hangszer-név volt a középkorban is, és pedig hol dudaszerű, hol húros hangszert, forgólantot, vielle-t jelölnek ezzel a névvel (chifonie, symfonia). Hucbaldus (10. század) megkülönbözteti a S.-t (konszonanciát) a diaphonatól (disszonáns hangköz); hasonlóképpen már ő előtte Isidorus sevillai érsek is.
A 14-15. századtól kezdve a symphonia elnevezést többszólamú hangszeres darabok jelölésére kezdik használni. Elvétve ekkor is, később is, még vokális művet jelöl (Symphonia Angelica di diversi eccellentissimi musici a 4, 5, 6 voci, nuovamente raccolta da H. Waelrant, Antwerpen 1594; Heinrich Schütz lényegében a velencei concerto-stílus nyomdokain halad, mikor 1629. kiadja kantáta-szerű Symphoniae sacrae-sorozatát, melynek apparátusa 1-2-3-szólamú ének, orgona és néhány obligát hangszer kombinációjából alakul). A 17. század elején egyideig megkülönböztetik a sonata-t a sinfonia-tól; előbbi a polifonikusabb szerkezetű, utóbbi a homofonabb, akkordikus-harmonikus szerkezetű (rendszerint kétszakaszos, reprízes dalformában készült) hangszeres kompozíciót - és pedig többnyire több hangszerre szóló ünnepélyes bevezetőtételt - jelenti (S. Rossi, Marini, Gabrieli, Merula, Buonamente). Ez a megkülönböztetés mindinkább elmosódik ugyan, de a sinfonia lényegében továbbra is a nem annyira kontrapunktikus, mint inkább harmonikus jellegű, zenekari tutti-ból (ripieno, grosso) álló bevezető és közzenéket jelenti (operákban, oratóriumokban, kantátákban); némelykor zenekari intermezzószerűen (intermedium, ritornell) lép fel (az első ilyen Zinfonia [3 fuvolára] Peri Euridice-jében tűnik fel 1600.), néha rövidebb vagy hosszabb bevezető-szakasz (Schütz, Carissimi, Bernhard, Tunder), mialatt a sonata mindinkább a többtételes, önálló hangszeres kompozíció értelmét nyeri.
A 17. századi suite- és partita-irodalom a század közep
Read more:
http://www.kislexikon.hu/szimfonia3.html#ixzz3sxrDMuDj
Schubertiada, a zongoránál Schubert ül.
