Bartók Béla: 1. zongoraverseny
Bartók Béla: 3. zongoraverseny
Kodály Zoltán: Háry János, Nyitány
Kodály Zoltán: Háry János, Első kaland
Bartók Béláról
Thomas Mann levele 1953-ból:
Valahányszor Bartók Bélát csak láttam, vele beszéltem, szavát lestem, mindenkor lelkem mélyéig meghatott nemcsak lényének szeretetreméltó volta, hanem fennkölt és tiszta művészegyénisége is, amely már szemének szép tekintetében is kifejezésre jutott….
Bartók levele Müller-Widmann asszonynak, Bázelbe (Német nyelvű levél, Budapest, 1938. ápr. 13.)
[...] az a közvetlen veszély forog fenn, hogy Magyarország is megadja magát ennek a rabló és gyilkos rendszernek. A kérdés csak az: mikor, hogyan? Hogy azután egy ilyen országban hogyan tudok tovább élni, vagy - ami ugyanazt jelenti - tovább dolgozni, el sem lehet képzelni. Tulajdonképpen az lenne a kötelességem, hogy kivándoroljak, ameddig még lehet. De még a legkedvezőbb esetben is - óriási nehézséget és lelki gyötrődést jelentene számomra valamilyen idegen országban a mindennapi kenyér megszerzése (most, 58. életévemben újra kezdeni valahol, és teljesen ráutalva lenni), annyira, hogy erre gondolni sem lehet. Mert ezzel nem érnék el semmit, hiszen ilyen körülmények között máshol sem tudnám tulajdonképpeni és legfontosabb munkáimat elvégezni. Tehát teljesen mindegy, hogy megyek-e, vagy maradok. Amit eddig írtam, Magyarországra vonatkozik, ahol sajnos a "művelt" keresztény emberek majdnem kizárólag a náci-rendszernek hódolnak: igazán szégyellem, hogy ebből az osztályból származom.
[...] Ami az én egyéni helyzetem illeti, egyelőre meglehetősen rossz, mert nemcsak a kiadóvállalatom (U. E.) lett náci-vállalattá (a tulajdonosokat és vezetőket egész egyszerűen kidobták), hanem az A. K. M is (előadási jogokat intéző bécsi társaság), amelyhez én is (Kodály is) tartozom, és amelyet most ugyancsak "nácisítottak". Éppen tegnapelőtt kaptam meg a hírhedt kérdőívet nagyapákról és egyebekről szóló kérdésekkel, továbbá: "Ön német vérű, fajrokon, vagy nem árja?" Természetesen ezt a kérdőívet sem én, sem Kodály nem töltjük ki: a mi álláspontunk az, hogy az ilyen kérdezgetések jog- és törvényellenesek. (Tulajdonképpen kár, mert a válaszolás során tréfákat lehetne űzni, pl. mondhatnánk, hogy nem vagyunk árják - mert végeredményben (ahogy a lexikonból értesülök) a "árja" "indoeurópait" jelent; mi magyarok azonban finnugorok vagyunk, igen, sőt talán fajilag észak-törökök, tehát egyáltalában nem indoeurópaiak, és ennek következtében nem árják. Egy másik kérdés így hangzik: "Hol és mikor sebesült meg?" Felelet: "1938. márc. 11, 12 és 13-án Bécsben!")
Sajnos azonban ezeket a tréfákat nem engedhetjük meg magunknak, mert ragaszkodnunk kell ahhoz, hogy ehhez a törvényellenes kérdőívhez sincs semmi közünk, és ezért válaszolatlanul kell maradnia. [...]
Részlet a budapesti végrendeletből
(Befejező, VIII. fejezet)
Temetésem a lehető legegyszerűbben történjék. Ha netán halálom után utcát akarnának nevemről elnevezni, vagy ha nyilvános helyen velem kapcsolatban emléktáblát akarnának elhelyezni, akkor kívánságom ez:
Mindaddig, amíg a budapesti volt Oktogon-tér és a volt Körönd azoknak az embereknek a nevéről van elnevezve, akikéről jelenleg van, továbbá mindaddig, amíg Magyarországon erről a két emberről elnevezett tér vagy utca van, vagy lesz, rólam az országban ne nevezzenek el sem teret, sem utcát, sem nyilvános épületet; velem kapcsolatban emléktáblát mindaddig ne helyezzenek el nyilvános helyen.
Ezt a végrendeletemet sajátkezűleg írtam és írtam alá és ezúttal is megerősítem, hogy az ebben foglaltak az én végakaratomat jelentik.
[1940. okt. 4.]
1945
„Tudjisten hány esztendeig
fog tartani, míg az ország valamennyire is össze tudja szedni magát (ha ugyan
egyáltalán tudja). Pedig én is szeretnék hazamenni, de végleg”
