1659-től a Westminster apátság orgonistája, 1682-től királyi orgonista majd 83-tól királyi zeneszerző. Királyok a zeneszerző életében:1660-1685 II. Károly, 1685-1689. II. Jakab, 1688/89-1702. Orániai (III.)Vilmos, feleségével, II.Máriával együtt uralkodott)
Arthur király című féloperája (semi-opera, masque) 1691-ben keletkezett.
Chaconne az Arthur királyból. Figyeljétek meg a Purcell féle együttes (zenekar) méretét, hangszereit! A mű ismert részlete a duett.
A Dido és Aeneas az egyetlen átkomponált operája. (Bemutató 1689)
Publius Vergilius Maro kr.e 70- kr.e.19. A Vergiliusként ismert római költő Ovidius és Horatius mellett Augustus (Octavianus)császár korának legnagyobb epikus költője. Neve korábban Virgilius alakban volt ismert. Legismertebb műve az Aeneis című eposz. (Maecenas), Dicsőítés-császár isteni eredete.
A mű terjedelme tizenkét ének. Az eposz első felében olvasható Aeneasnak (félisten), Venus fiának útja Itália felé, és rögtön az első énekben a cselekmény közepébe cseppenünk: Aeneast, már látótávolságban Itália partjaitól egy vihar visszasodorja Észak-Afrika partjaihoz. A második ének Trója pusztulásáig nyúl vissza, ahonnan Aeneas kíséretével elindul; a harmadik a Szicíliáig megtett utat írja le.
Az opera Nahum Tate-tõl származó szövegkönyve Dido karthagói királynő és a pun udvarba vetődő Aeneas szenvedélyes és tragikus szerelmének történetét dolgozza fel a negyedik könyv nyomán. A három miniatűr felvonásba foglalt cselekmény a karthagói udvarban kezdődik. Belinda (a királynő húga/udvarhölgye) rövid éneke után hallhatjuk az Aeneas iránt szerelemre lobbant Dido szenvedélyes áriáját. A boldog hangulatnak azonban hamar vége szakad. Homályos barlangjuk mélyén a boszorkányok hátborzongató kacagás közben szövik gonosz tervüket Dido tönkretételére. (Visszhang kórus) Egy idilli vadászjelenet végén a kitörő vihar elválasztja egymástól a szerelmeseket. A magára maradó Aeneast a boszorkány-varázslónő szellem képében, hamis isteni paranccsal szólítja fel a hazatérésre. A kikötőben vidám énekkel és tánccal készülődnek a tengerészek. Nemsokára a boszorkányokat is halljuk: ők vad vijjogással győzemet ünnepelnek. Aeneas már-már visszakozna, de a büszke Dido nem bocsát meg. És amikor a szerelmese elhagyja, belehal a fájdalomba.
Aeneas feladata az új Tróját megalapítani. A hős az égő Trójából először édesapját mentette, majd, mikor jutalmul az istenek megengedték, hogy visszatérjen a városba, az városvédő szobrokat hozta el saját értékei helyett, ezzel vált méltóvá a küldetésre.
Belinda áriája hallható itt, az előtte megszólaló Ritornellel (a szó jelentése a 17-18. sz.-ban: énekes kompozíciók hangszeres közjátéka).

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.