LISZT FERENC ÉLETRAJZA-a Liszt Múzeum honlapja alapján, kis kiegészítésekkel

(1811. október 22., Doborján, Magyarország, ma: Raiding, Ausztria - 1886. július 31., Bayreuth)   Világhírű magyar zongoraművész és zeneszerző.

Zenei tehetsége korán megmutatkozott, 9 évesen lépett fel először Sopronban és Pozsonyban, majd másfél évi bécsi tanulmányok (a Beethoven-tanítvány Carl Czernynél zongora, Antonio Salierinél zeneszerzés) után csodagyermekként hangversenyzett Nyugat-Európában 1823-28 között. Előadói és alkotóművészete párizsi évei (1823-35), majd svájci, ill. itáliai utazásai (1835-39) voltak döntő hatással.
1839-47 között zongoraművészként bejárta egész Európát, Londontól Konstantinápolyig, Szentpétervártól Lisszabonig.
Hangversenyei bevételét jelentős részben a bonni Beethoven Alap javára ajánlotta fel, amely éppen Liszt anyagi támogatásának köszönhetően tudta elkészíttetni és 1845-ben felállíttatni Beethoven szobrát Bonnban, szülővárosában.
Liszt 1839-40 fordulóján látogatott először haza. Pozsonyban, Pesten (és korábban Bécsben) adott jótékonysági hangversenyeket az 1838-as pesti árvíz károsultjai javára, valamint a Nemzeti Zenede létrehozására. Pesti látogatása ünneplések sorozata volt, melyek során a város díszpolgárává választották, továbbá "művészi érdeme' és buzgó hazafiassága' méltatásául" egy díszkardot adományoztak neki.
1847-ben Weimarban telepedett le, ahol udvari karmesterként számos jelentős kortárs művet mutatott be (főként Wagner, Berlioz, Schumann műveit). Ekkor bontakozott ki alkotóművészete is (h-moll szonáta, Années de pélerinage I-II. – Zarándokévek, ebből hallgattuk a Villa d’Este szökőkútjai című darabot,  zongoraversenyek, szimfonikus költemények, Faust- és Dante-szimfónia, Esztergomi mise a Bazilika 1856-os felszentelésére).
Weimarból 1861-ben telepedett át Rómába, ahol 1865-ben felvette a négy alsó papi rendet és ahol számos szakrális művet komponált ill. fejezett be (misék, motetták, Szent Erzsébet Legendája, Krisztus-oratorium,  Via Crucis-Keresztút).
1869-től haláláig idejét minden évben három város, Budapest, Róma és Weimar között osztotta meg.
Liszt kapcsolata hazájával 1840-től fogva élete végéig megmaradt. Honfitársai belévetett bizalma mély hatást gyakorolt rá, amiről ún. "magyar" művei is tanúskodnak.
Ezekben a verbunkos-zene elemeit próbálta - változó mértékben - a nyugat-európai zenében megjeleníteni (Magyar raposzódiák, Magyar fantázia, Funerailles (Temetés), 1849 október, Heroide funébre (Hősi sirató), Magyar koronázási mise , Ferenc József koronázása alkalmával 1867, Années de pélerinage III., Csárdások, Magyar történelmi arcképek).
Lisztnek jelentős része volt a budapesti Zeneakadémia megalapításában (1875), amelynek haláláig elnöke és tanára is volt. A Zeneakadémia első önálló épülete a Sugár úton (ma Andrássy út) 1879-ben épült fel és 1907-ig, a Liszt Ferenc téri - jelenlegi - épület megépítéséig adott otthont az intézménynek. Itt lakott 1880 januárjától Liszt is, lakása ma a Liszt-Múzeum. Az épület második emeletén volt a kor másik legjelentősebb zeneszerzőjének, az intézmény igazgatójának, Erkel Ferencnek a lakása.
Liszt saját lakásában, a szalonban tartotta zongoraóráit, évente három hónapon át. Legjelentősebb magyar tanítványainak egyike Thomán István volt, aki később saját zeneakadémiai növendékeinek, köztük Dohnányi Ernőnek és Bartók Bélának adta át Liszt szellemi hagyatékát.