Honegger és a francia kultúra hatása és zenéje a 10. b osztálynak

Az európai XX. századi kultúra nem képzelhető el Párizs nélkül. Az előzmények:

Világkiállítás 1889-ben. Ekkorra készül el az Eiffel torony, La Tour Eiffel. Sok költő, író él itt, erről a bohém életről szól Giacomo Puccini híres operája. A színhely a Quartier Latin, a szereplők: költő, festő, hímzőnő, zenész filozófus. A kép a Montmartre hangulatát idézi.

A párizsi kultúrához tartozott az az orosz művészcsoport, akik olyan művek létrejöttét segítették, mint Sztravinszkij Sacre du prinemps-ja, Petruskája, Tűzmadár című táncjátéka, Ravel Boleroja, 

vagy Arthur Honegger Jeanne d' Arc a máglyán című műve. (Élt 1412-31)

Az Orosz balett párizsi előadásainak fő szereplője volt Ida Rubinstein. Ő kérte fel Paul Claudelt, a költőt és Honeggert  mű alkotására. Claudel eleinte nem lelkesedett. Végül azonban támadt egy ötlete. Úgy gondolta, fordított sorrendben pergeti vissza az eseményeket. A bevezető után Jeanne d'Arcot azonnal a máglyán látjuk. Hozzálép "Domokos testvér" (az inkvizíció jelképes alakja), s felnyitja előtte a "könyvet", amelyben Jeanne d'Arc története van megírva. Először a közvetlen előzményt, az elítélést látjuk. Majd a tárgyalás eleje elevenedik meg. Claudel állatok seregleteként jellemzi a bíróságot. Az alapötletet egy szójáték adhatta számára, a hajdani történelmi püspök, Pierre Cauchon neve kiejtve hasonlatos ahhoz a szóhoz, amely a franciában disznót jelent. Az ülnökök birkák, az írnok a szamár. Az ő zenei jellemzésére

 egyébként Honegger a középkor egy híres dallamát, a szamárdalt használja fel. Jeanne d'Arc és Domokos testvér rövid jelenete után tovább megyünk a múltba: kártyajáték szemlélteti a politikai játszmát, amelyben végül Johanna az ellenség kezére került. A következő múltbeli kép: Jeanne d'Arc a harangok hívó szavára megkoronázza VII. Károlyt. Dél és Észak-Franciaország végre egyesülhet. És így haladunk tovább a múltba - míg elérkezünk a gyermekkorhoz. Ez az a pillanat, amikor Johannának rövid gyerekdalt kell énekelnie. A befejezés ismét a máglyán szenvedő, de halálakor megdicsőülő hősnőt állítja elénk.

A prózai szereplők, Jeanne és Domonkos testvér, akit talán azért nevezett el így Claudel, mert az inkvizítorok a dominikánus rendből kerültek ki.