Leporello figurája Mozart Don Giovannijában - a 8. c osztálynak

Eszter kérte valamelyik órán, hogy ne áruljam el, miről szól az opera, mi lesz Don Giovanni sorsa.
Sokat gondolkodtam rajta, hogyan lehetne teljesítenem a kérést.
Ez született belőle:
Nézzük az operát a szereplők jellemén keresztül!

Leporello: vele ismerkedünk meg először. A szolga elégedetlen, zsémbes, morgós, de hűséges, fenntartás nélkül szolgálja urát, közben pedig minden gaztettét megbírálja, de nincs ereje, bátorsága otthagyni. Morgolódása, tétova mozdulatai, jellemének ellentétes vonásai ott vannak Mozart zenéjében.

A belépőben a ténfergést, elégedetlen dünnyögést, zsörtölődést a szaggatottság jelzi, az önmagát felbosszantó gondolatokat pedig a dallamilag (hangközileg) felfelé haladó irány.

Hallgassuk meg ismét a Nyitányt és Leporello (Polgár László) belépőjét. A jelenet végén Donna Anna és Don Giovanni tűnik fel a színen, a Zürichi Operaház rendezőjének elképzelése szerint a térbeli elválást csak a szereplők játékából látjuk.

A 2004-es Magyar Állami Operaházban tartott bemutató kritikájából (Fodor Géza) idézem a Leporello jellemére vonatkozó részt: (Tóth János meg tudja mutatni a) "démonikusságnak és a kisszerűségnek, gyávaságnak a paradox egységét. Az ő Leporelloja egyfelől szürkébe öltözötten is úgy csapong és hajladozik, lobog a színpadon, mint egy lángnyelv, van benne valami a Faust Mefisztójából és a Hoffmann meséi rossz szelleméből, másfelől folyton összezsugorodik, letörik, elgyávul, meghunyászkodik, felsül, páriává válik.Nagy és kicsi egyszerre, veszélyes és nevetséges, önhitt és frusztrált. Midig ott vibrál a színpadon, mint a lidércfény, ami van is meg nincs is."

A Regiszter-ária szintén Polgár Lászlóval, Nicolaus Harnoncourt vezényletével. (Donna Elvirát is látjuk a színpadon.) Erről még beszélünk majd. 

A Művészetek Palotájának 2014. január elsejei Haydn: Teremtés című oratóriumának hagyományos újévi előadásáról szóló beszámolójában találtam ezt az oldalt.

Haydn is olvasta Ecót?

Az olasz író, esszéista, filozófus, szemiotikus és kritikus, Umberto Eco (1932) 2009-ben különös antológiát publikált A lista mámora címmel. Ez a képeskönyvként is gyönyörű, hallatlanul gazdag és sokszínű gyűjtemény számba veszi a művészettörténet legkülönfé­lébb alkotásaiban - festményeken, domborműveken, regényekben, színdarabokban, epo­szokban és rövidebb versekben - megjelenő felsorolásokat, „listákat", és azok különféle fajtáit, megszerkesztésük eltérő módjait, bemutatásuk céljait, érzékeltetve azt a semmi máshoz nem hasonlítható örömöt is, amely a sokaság és sokféleség, a végtelennek tűnő sorozatok létrehozásakor az alkotókat alighanem éppúgy hatalmába kerítette, mint a mű­alkotások befogadóit, amikor találkoznak e lajstromokkal. (A könyvben szerepel Az elve­szett Paradicsom egy részlete is - és persze Leporello áriája a Don Giovanniból.) Haydn A teremtésben a nagy listaalkotók sorába lép: ahogyan a Biblia és Linley nyomán, Van Swieten báró közvetítésével zenében beszéli el, mit és milyen sorrendben teremtett Isten: eget és Földet, vizet és szárazat, hegyet és síkságot, füvet, virágot, fát, madarat, halat és szárazföldi állatokat az oroszlántól a rovarokig - mindez voltaképpen a teljes művet, de legalábbis annak első két nagy részét, egészen az Ember megjelenéséig, egyetlen hatalmas felsorolássá avatja.

A képek Skóciában készültek. Kíváncsi lennék a hangszerek hangjára!