A költészet napja 2016

József Attila: Rejtelmek

FLÓRA

1. Hexaméterek
Roskad a kásás hó, cseperészget a bádogeresz már,
elfeketült kupacokban a jég elalél, tovatűnik,
buggyan a lé, a csatorna felé fodorul, csereg, árad.
Illan a könnyü derű, belereszket az égi magasság
s boldog vágy veti ingét pírral a reggeli tájra.
Látod, mennyire, félve-ocsúdva szeretlek, Flóra!
E csevegő szép olvadozásban a gyászt a szivemről,
mint sebről a kötést, te leoldtad - ujra bizsergek.
Szól örökös neved árja, törékeny báju verőfény,
és beleborzongok, látván, hogy nélküled éltem.
2. Rejtelmek
Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe’.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.
Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.
Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.

http://gitartabkotta.blogspot.hu/2012/02/sebo-ferenc-rejtelmek-jozsef-attila.html

Radnóti Miklós: Éjszaka

http://gitartabkotta.blogspot.hu/2012/02/kalaka-ejszaka-radnoti-m.html

József Attila: Kertész leszek

Kertész leszek [A]

C G Am F C G C G

1. Kertész leszek, fát nevelek, / Kelő nappal én is kelek. Lá...

Nem törődöm semmi mással, / Csak a beojtott virággal. Lá...

2. Minden beojtott virágom / Kedvesem lesz virág áron.

Ha csalán lesz, azt se bánom, / Igaz lesz majd a virágom.

F C Am D/G

R. Ha már elpusztul a világ, / Legyen a sírjára virág.

F C G C

Ha már elpusztul a világ, / Legyen a sírjára virág.

3. Tejet iszok és pipázok, / Jó híremre jól vigyázok.

Nem ér semmi veszedelem, / Magamat is elültetem.

R.

4. Kell ez nagyon, igen nagyon. / Napkeleten, napnyugaton.

Ha már elpusztul a világ, / Legyen a sírjára virág.

1925 április

Arany János: Szondi két apródja

Karinthy Frigyes: Előszó... Latinovits Zoltán

Karinthy Frigyes: Előszó

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.

A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.

A titkot, amiért egykor titokban
Világra jöttem, vérben és mocsokban,

A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.

Az egyik forró és piros lett tőle,
Ő is súgni akart: csók lett belőle.

A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.

Gyermekkoromban elszántam magam 
Hogy szólok istennek, ha van.

De nékem ő égő csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,

Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy őt higyem.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak.

Mert álom a bűn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,

Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.

Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.

Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Se tűz, se víz - csak ember, aki él,

Mindenkinek rokona, ismerőse,
Mindenkinek utódja, őse,

Több lenni én nem is akartam annál,
És nem is nálatok több, csak magamnál.

Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.

Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.

Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek, jaj, nyujtsatok kezet.

Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.

A csörgőt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.

Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.

Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsőjére, kérlek.

Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.

Örömhírt, jó hírt, vígat, kedveset
Nektek, kiket szerettem
Szelídek, szépek, búsak, kedvesek.

Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.