Egy 1919-es beszélgetésben -ekkorra elkészül a mű a hangszerelést kivéve - a Csodálatos mandarin általa „csodálatosan szépnek” titulált cselekményét Bartók következőképpen fogalmazta meg:
„Egy apacstanyán három apacs kényszerít egy fiatal leányt, hogy csábítson fel férfiakat magához, akiket ők aztán kirabolnak. Az első egy szegény legény, a második sem különb, de a harmadik egy gazdag kínai. A fogás jó, a leány tánccal mulattatja, és a mandarinban felébred a vágy, a szerelem hevesen fellobban benne, de a leány irtózik tőle. Az apacsok megtámadják, kifosztják, a dunyhába fojtják, karddal szúrják keresztül, majd felakasztják, mindhiába, a mandarinnal nem bírnak, szerelmes és vágyakozó szemekkel néz a leányra. Az asszonyi invenció segít, a leány eleget tesz a mandarin kívánságának, mire az holtan, élettelenül terül el.”
Bartók számára nem a nyersen realista történet volt fontos, hanem a benne rejlő humánum: a nagyvárosi lét, a mindennapi élet által elnyomott emberi lélek szenvedése s e szenvedés megváltása, amely csak a szerelemben lehetséges. A mű történetét Lengyel Menyhért eredetileg Szergej Gyagilev balettegyüttese számára írta.
[...] most, mikor békére nevelt emberek, fáradt családapák vonultak ki világszerte a földekre, hogy lövészárkokba bújva, szinte harag nélkül békés szíveikben, búsan gyilkolják egymást, olyan szenvedéseken menve keresztül, amelyek fölülmúlják Dante fantáziáit a poklok gyötrelméről, most, mikor az egész világ óriási szerencsétlenségnek érzi a háborút
– ezt az érzést kitörülhetetlenül át kell menteni a következő nemzedék számára. Tudja meg, mi ez – tapasztaljon és okuljon, ha egyáltalán képes rá.
Lengyel Menyhért (1916)
(Idézi Vikárius László a Bartók műfajválasztásáról írott tanulmányában)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.